|
Assisi-imatalálkozó Krakkóban
(Folytatás az 1. oldalról.)
A béke-imatalálkozó szeptember 6-án kezdődött a krakkói székesegyházban, a Stanislaw Dziwisz bíboros érsek vezetésével bemutatott szentmisével. A találkozó mottója II. János Pál pápa híres felhívása volt: „Ne féljetek! Tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt!" A világháború kitörésének hetvenedik évfordulóján kívül a vasfüggöny megszűnésének 20. évfordulójáról is megemlékeztek. Az imádságon kívül a vallások képviselői húsz különböző körben beszélték meg a jelenkori békeszerzés feladatait.
Az első béketalálkozót és imádságot a keresztény egyházak és a világvallások vezetőinek részvételével II. János Pál pápa kezdeményezte 1986-ban Assisiben. A Szent Egyed közösség azóta minden évben rendez hasonlókat „Assisi szellemében", ami azt bizonyítja, hogy lehetséges a párbeszéd, a béke a különböző vallású és kultúrájú emberek között. A béketalálkozót tavaly novemberben Cipruson rendezték meg, idén pedig tudatosan választották Lengyelországot és Krakkót helyszínül, emlékezve a II. világháború kitörésére, és középpontba állítva azt a várost, amelyhez II. János Pál pápa kulturális, emberi és lelki fejlődése köthető.
Andrea Riccardi professzor, a Szent Egyed közösség alapítója úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy Assisi szelleme Krakkóban született. A későbbi pápa itt élte át a világháború borzalmait, és egy zsidó barátjával folytatott beszélgetései révén ismerte fel a vallásközi párbeszéd fontosságát.
A találkozó végén Krakkó történelmi piacterén közös békefelhívást írtak alá.
|