SZENTÍRÁS-MAGYARÁZAT

Megváltás - és megfeszíttetés

Évközi 24. vasárnap - Mk 8,27-35

    A mai evangéliumi szakasz Jézus nyilvános működésének jelentős fordulópontját idézi elénk. Megkérdezi a tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?... És ti kinek tartotok engem?" Péter a tizenkettő nevében válaszol - közös hitvallásuk nem esik egybe a közvéleménnyel. „Te vagy a Krisztus!" A kumráni iratok, a salamoni zsoltárok tanúsága szerint több zsidó csoport reménykedett akkor egy uralkodó személyiség föllépésében, aki majd helyreállítja Dávid országát. A Krisztus (=Messiás) „névvel" arra utal Péter, hogy a tizenkettő ennek a várakozásnak beteljesítőjét látta Jézusban.

    Hogyan fogadja a Mester ezt a hitvallást? Nem tiltakozik ellene, nem mondja, hogy „tévedtek". Mégis rászól a tanítványokra. Az evangélista olyan igét használ itt, amelyet olyankor használt, amikor a Mester szinte ráförmedt a gonosz lélekre vagy a viharra. Csendet parancsol. Még nincs itt az ideje annak, hogy ezt a „nevet" rá alkalmazzák. Ő inkább Emberfiának mondja magát, s elkezd arról beszélni, hogy küldetése az elvettetésben, a kereszthalálban, majd az ezt követő feltámadásban teljesedik be.

    Ekkor viszont Péter szól őrá, igaz, előbb félrevonja, hogy a többiek ne figyeljenek rájuk. A 8. fejezet 32. versében ugyanazzal az igével találkozunk, amelyet az előbb (8,30) Jézusra alkalmazott az evangélista, s amely még egyszer elénk került majd a következő mondatban is. Az elbeszélő nem idézi Péter szavát. Bizonyára arra inti Jézust, hogy ne lásson rémeket, ne is beszéljen ilyen fájdalmas lehetőségekről, „ne fesse az ördögöt a falra".

    Most újra Jézuson a sor. Odainti az apostolokat, és másodszor is rászól Péterre, most már nagyon-nagyon szigorúan. Sátánnak mondja, mert a Sátán eszközévé válik, annak a szószólójaként lép fel, ha Mesterét el akarja téríteni rendeltetésének útjáról.

    Végül tágasabb panoráma nyílik elénk. Mintha Jézus most már mindannyiunkat megszólítana. Aki követni akarja őt, annak magának is vállalnia kell a kereszt törvényét. Az „tagadja meg magát", azaz mondjon le arról a természetes ösztönről, amellyel saját irhánkat folyvást menteni igyekszünk. „Vegye föl keresztjét", vagyis vállalja azt a teljes odaadást, amely Jézus Krisztus számára a kereszthalálban valósult meg.

    Az evangélium további fejezetei fölött állandóan ott lebeg ezeknek a szavaknak az emléke. Hogy az egész elbeszélés végén valóban a Megfeszítettre emeljük tekintetünket, s a húsvét villanásnyi fénye teremtsen világosságot a szívünkben.

Jelenits István